Kozármisleny SE – Atomerőmű GYKSE U16/A 65-122 (24-34, 11-32, 21-24, 9-32)
ASE: Bíró Botond 37/3, Bakó Bálint 18, Papp Bálint 14, Molnár Zsigmond 12, Tuboly Zalán 12, Fodor Zalán 10, Tolnai-Halász László 8, Szemes Márk 6, Szabó László 3/3, Knapp Nimród 2, Jankovits Milán -. Edző: Juhász Gábor , Biró Miklós.
Sűrű hétvégéje volt az U16A csapatunknak, mert a pénteki mérkőzés után szombaton Kozármislenybe utaztunk, hogy a kadett regionális bajnokságban a 23. mérkőzésünket játsszuk le.
A kora délutáni kezdés miatt álmosan kezdtük a mérkőzést, és úgy tűnt, mintha a hazaiak fizikalitására nem lettünk volna felkészülve. Ez egészen az első negyed közepéig tartott, ahol még 2 ponttal a hazaiak vezettek (13-11), és még a 7. percben is döntetlen volt az eredményjelzőn (19-19), de ekkor az időkérés rendbe tette a védekezésünket, és a negyed utolsó 3 percében már csak 5 pontot kaptunk, így 10 pontos előnnyel zártuk az első etapot.
A második negyedben már többet cserélve előbb 20, majd 30 pontos előnybe is kerültünk. A mérkőzés képe alapján közel sem tűnt ekkorának a különbség. Mindkét csapat harcolt, küzdött, de talán egy kicsivel mi bírtuk jobban erővel a mérkőzést, és sikerült 31 pontos előnnyel fordulnunk.
A második félidő elején újból a hazaiak voltak a kezdeményezőbbek, de szerencsére sikerült minden feltámadásukat visszavernünk. A mérkőzés intenzitása a faultokban is látszódott. Ekkor mi már kb. 10 személyi hibával kaptunk többet, mint a hazai pálya minden előnyét élvező Kozármislenyi csapat.
A negyedik negyedben elmondható, hogy a harcias játékot mi bírtuk jobban, és sikerült 9 ponton tartani az ellenfelünket. Itt már más taktikai elemet is tudtunk gyakorolni, amit nagyon fegyelmezetten próbáltak játszani a Fiúk.
Összességében elmondható, hogy egy szimpatikus ellenfél ellen tudtunk értékes győzelmet szerezni.
Bíró Miklós
2024.04.27.